Hubci kalandjai

Ehhez talán csak annyit, hogy kb a kiegyezés utántól az I. világháborúig eltelt időt leszámítva Nagy Lajos óta nem voltunk elégedettek legitim vezetőinkkel...(Mátyás sem volt a saját korában népszerű, később lett csak az...)

Elnézést, ha ez a bejegyzés kicsit a politika vonalat súrolja és nem a "jaj, de jó itt" szokásos csevej, de mostanság ezen jár az eszem. Amúgy természetesen minden szép és jó itt, pont ezért nagy a(z életszínvonal beli) kontraszt az otthon töltött 2 hét után. Amúgy mindenkinek köszönöm, hogy annyira jól éreztem magam otthon, hogy nem is volt kedvem visszajönni, nagyon szeretlek Titeket! :)

Nos, ha már itt létem oka és célja hogy a gyakorlati ismereteimet  bővítsem az által, hogy egy másik ország egészségügyét is megismerem, hát megosztom Veletek is a felbecsülhetetlen Tudást.

A harci helyzet az, hogy első benyomásom az itteni oktatási rendszerről igen-igen téves volt. Na ja, ne ítéljen az ember elsőre. Mivel az a lány, akivel első nap együtt voltam és bimanuális vizsgálatot végzett meg önállóan kötözött beteget mint kiderült ott írja a szakdogáját meg ezer éve ott TDK-zik és bedolgozta már magát a helyre. Az egyszeri orvostanhallgató beteghez sem nyúl egyetemi karriere alatt. 2-2 hét gyakorlatuk van gyerekből és szülészetből is hatodévben. A többiből valamivel több, de összesen 1 hetet kell műtőben tölteniük a seb gyak alatt és 1 napot a szülészet gyak alatt. Nem nagyon tudnak semmit a gyakorlatban, cserébe viszont hatodévben is minden délután vannak előadások...

Maga a kórház egyetlen hatalmas épület, 8 emelet + közvetlen mellette 1-2 pavilon gyakorlatilag egybeépítve a kórházzal. Körülbelül az alapterülete 4-szerese lehet az Újklinikáénak. Tehát nagynak számít a magyar kórházakhoz viszonyítva, ágyszámát tekintve, akkorának saccolom, mint a Klinika, de ez találgatás főleg. De biztos vagyok benne, hogy kevesebb a hallgató. Mondjuk a mi klinikáinkat kb 80-90 fős évfolyamok oktatásához méretezték és szerintem itt olyan 120 fős évfolyamok lehetnek, de majd utánajárok...:) (megj: megtörtént az utánajárás, 140 fő egy évfolyam külföldiekkel együtt)

A felszereltség, infrastruktúra vegyes. Ezt úgy értem, hogy hozzánk képest nyilván klasszisokkal jobb állapotú az egész, de itt is vannak felújított csilli-villi részek meg nem lepattant, de nyilvánvalóan kevésbé csilli-villi részek.

Ami nagyon más, mint nálunk, hogy nem egy számítógépes rendszerben van összefogva minden, hanem kézzel írnak a zárójelentésen kívül mindent. Nem csak a lázlapot( ami nekem tetszik, hogy itt a dekurzust is a lázlapra írják, sokkal kevésbé zsúfolt, átláthatóbb és logikusabb lázlapjaik vannak, de a nőgyógyászaton minden nap új lázlapot nyitnak, ami finoman szólva is fura), hanem a kórlapot, a vizsgálatkérőt, a konzíliumkérőt, a konzíliumot, mindent kézzel és az osztályok között faxolgatják a papírokat. Nem tudom melyik a jobb, ez is hatékonynak tűnik, de azért a központi digitális nyilvántartás(legalább a kórházon belüli adatokkal) egyszerűen nekem elképzelhetetlen. Itt még sincs ilyen. El kell ismerni, itt mindenki gyöngy betűkkel ír, de muszáj is, különben káosz lenne

Amit eddig el sem tudtam képzelni, hogy amit Magtudból meg propedeutikából tanítottak, hogy hogyan kell egy anamnézist felvenni, az itt tényleg úgy is működik. Tehát az orvos elvonul a beteggel kettesben (illetve ha egy hallgató is ott van hármasban) egy nyugodt, elzárt szobába, ahol szépen pontról pontra kikérdezi a beteget. Ez mindenképp a kézi iratvezetés előnye, hogy ott van előtte a sablon, így főleg a kezdők esetében könnyebb belejönni az anamnézis pontos és rendszerezett felvételébe. Nálunk nem csak magamon vettem észre, hogy nehéz azért először mindent precízen megkérdezni, mikor több dologra is oda kell figyelni, a beteg elkalandozik és könnyen kimarad valami. És valljuk be, mindenhol a legkisebb dolga az anamnézis, státusz felvétel.

A másik, ami nagyon másképp működik, az a vizit, ahol tényleg kivesézik a beteg minden icurka-picurka panaszát, annak minden lehetséges okával és megoldásával együtt. Mindenkivel foglalkoznak és egyformán látnak el mindenkit, bár azért  itt is tetten érhető néha, hogy bizonyos betegeket fenntartásokkal kezelnek.

Ma láttam gy afrikai bevándorló beteget, akinek abdominalis miliaris TBC-je van. 

Ja! És amiben még hasonlítanak: Itt is megtörténhet olyasmi, hogy a TBC-s nő diagnosztikus laparoszkópiájakor vettek két szövetmintát. Egyet a pathológiának, egyet pedig a mikrobiológiának. És igen, itt ismegtörténik, amiről azt hittem csak nálunk lehet valaki ilyen értelmes: "Áhh! Ugyanaz a beteg, ugyanonnan két minta...Hm...No sebaj, feleslegesen vették! Szépen egymás mellé teszem a kettőt és..." leöntötte formalinnal... Innentől valóban fölöslegesen vették ugyebár...

Ami még szintén ugyanúgy meg, csak kevésbé rosszindulatúan: Itt is ki vannak akadva a főnökre a beosztottak, itt is vannak lökött főorvosok és itt is szülészek a szülészek...

Szóval képzeljétek: Itt is emberek élnek! :)

Itt sajnos olyan fura népek élnek, akik nem ismerik a drága, jóságos Mikulást... Így ötödikén este hiába vártam, hatodikán sem leltem semmit a csizmácskámban, igaz, be kell valljam, hogy sok fejtörés után két dologra rájöttem.

1: Nem pucoltam ki és tettem az ablakba. Hiba, nem is várhattam, hogy lelek benne valamit,

2: Lehet, hogy virgácsot hozott volna. Hm...

No de ez van. Amúgy sem kell nekem édességet ennem. Nem lepődtem meg igazából, de itt tényleg tésztát tésztával eszik mindenki. Lassan csömöröm lesz a tésztától. Szóval nem is baj, hogy ahhoz képest vissza fogom magam és mióta ittvagyok semmilyen édességet nem ettem, bár tudom, hogy december ide vagy oda, de egy fagyira tuti el fogok hamarosan csábulni. Bár a többi cucc is igen guszta. 

A héten nem sok figyelemre méltó dolog történt velem, sétálgattam, mert végre újra szép az idő. Mármint szerintem, de Ti is megítélhetitek a fotók alapján (lásd:facebook). A vicc az, hogy a napközben 15 fok körüli ragyogó napsütés a helyiek szerint cidri. Volt 3 ködös nap, mióta itt vagyok, akkor határozottan kétségbe voltak esve a helyiek, hogy "Atya ég, ez elviselhetetlen!!!" Pedig  8 fok alá akkor sem mászott a hőmérséklet. Jókat mulatok ilyenkor. Főleg mikor elmondom, hogy otthon ez a normális és nálunk vannak télen mínuszok...Látnotok kéne az arcukat.

A másik, ami teljesen kicsapja náluk a biztosítékot, az a magyar nyelv. A pattogatott kukorica teljes K.O. "Ez egy szó???" "És csak annyit jelent, popcorn???" :D

A pénteki beköltözés után szombaton gyakorlatilag egész nap aludtam, leszámítva amíg elmentem bevásárolni. Itt minden borzasztóan drága, még úgy is, hogy a legolcsóbb bolt legolcsóbb áruit vettem, viszont ami nagy különbség, hogy az itteni olcsó az otthoni prémium minőségnek felel meg. A ricotta valami mesés... Meg az összes tejtermék úgy általában. 

Este Gábor elhívott kocsmázni, aztán a koliban voltunk egy szülinapi buliban. Erasmusos buli volt, nagyon "multi-kulti" Rengeteg brazil van itt(megtudtuk, hogy sok olyan település van Brazíliában, amit olasz bevándorlók alapítottak, és nagyon hasonlít a gasztronómiájuk asz olaszhoz, leszámítva, hogy az ő kedvenc kajájuk az édes pizza csokoládéval a tetején, fagylalttal tálalva. Látnotok kéne az olaszok arcát ennek hallatán! Mintha a pedofíliáról hallanának, annyira szörnyülködnek ezen.) A brazilokon kívül szinte minden nemzet felvonul, cseh, szlovák, ír, lengyel, portugál, spanyol...stb. Jó volt, de elég fárasztó. Főleg hoyg ha hozzám beszélnek leáll az agyam. Tehát csak akkor nem értek olaszul, mikor hozzám szólnak...Elég ciki, de majd változik ez is.

Ma főztem ebédet, amit Noemi megdicsért, hogy nagyon finom lett, amitő hízott a májam, lévén Frutti di mare pasta-t csináltam, és egy dél-olasz dícsért meg érte. Stefania épp most érkezett meg, az apukája hozta, aki invazív kardiológus. Vicces volt, ő mondta olaszul, én meg válaszoltam angolul, amit Stefania fordított.

A mai napi tovább program az olasz tanulás, majd korán fekszem, holnap gyakorlat.

Hiányoztok, mindenkit csókoltatok!

p.s: Végre feltöltöttem pár képet a facebook-ra.

Tegnap a párizsi formám hoztam, elmentem sétálni és megtaláltam a bevásárlónegyedet. Néhány kép ízelítőül megy. Utána nem sikerült telefont venni, de szerencsére ma elintéztem, ha valakit érdekel: 3275385574 az olasz számom.

 A mai napom a kórházban telt, reggel 8-tól délután 2-ig. Hát itt máshogy mennek a dolgok. A vizit 2,5 óra volt, mindenkit végig kiveséznek. Amúgy hasonló a rendszer mint nálunk, a szakorvosok szakrendelnek meg műtenek, a szakorvos jelölt és a rezidens viszik az osztályos munkát, a szigorló anamnézist vesz fel. Ami viszont nagyon más: a szigorló beteget vizsgál egyedül, sebet kötöz és varratot/kapcsot szed felügyelet nélkül. Nőgyógyászaton. Kicsit ügyesebbek és gyakorlatiasabbak, mint mi, mondanom sem kell. És meg vannak döbbenve, hogy minek 4 hét szülészet és 6 hét gyerek gyakorlat, nekik mindenből 2 van. Igaz ők mire végzésig jutnak valahogy jobban fel vannak készítve a gyakorlati életre, mint azt a fenti példa is mutatja.

Szinte unalmas leírni, olvasni meg gondolom még inkább az, de MINDENKI NAGYON KEDVES. A szigorló lány, akivel együtt vagyunk egy mukkot sem beszél angolul, de egész nap minden hova vitt magával, segített, megmutatott mindent. Az itteni dialektus agyrém, iszonyúan hadarnak, de ha lassan beszélnek értem nagyjából. Az orvosi dolgokból kb mindent, a többit...hát hellyel-közzel. A bemutatkozás olyan jól megy már, hogy reggel a prof azzal indított, hogy milyen jól beszélek angolul, majd ezt elmondta a tanulmányi felelősnek is, aki ezen felbuzdulva úgy hadart, hogy egy mukkot sem értettem belőle.

Gyakorlat után megvettem végre a telót, sétáltam egy kicsit, majd beköltöztem. Ezt már rettentően vártam, mivel kb csigának éreztem magam az elmúlt pár napban, ahogy húztam magammal mindenem a fél világon át. A pecóról a képek beszélnek. Két angol szakos olasz lánnyal lakom együtt, szerencsémre. 20 és 21 évesek, eddig csak az egyikükkel találkoztam, Naomival, nagyon féltem milyen lesz a hangulat, de mint itt mindenki nagyon laza ő is, és mindenben segít.

Mivel ide nem tudom feltölteni a képeket, a facebookon lesznek majd fenn...

Azok a dolgok, amik nem a napi csip-csupságok:

Az utcákat teljesen logikátlanul építették, a minden párhuzamosság kizárása lehetett az egyetlen cél, ami a szemük előtt lebegett. Nagyon szűkek, a legtöbb nálunk kb sikátornak sem menne el.

Viszont gyerek korom óta oda vagyok a spalettás ablakokért és itt minden házon ilyenek vannak. Általában zöld, ritkábban barna vagy sárga, helyenként más színű. Az erkély tutira azért szerepelt Shakespeare drámájában is, mert itt is van egy csomó, többnyire kovácsoltvas. Klassz, a másik kedvencem. A házakat úgy újítják fel, hogy nem látszik rajtuk. Ez leírva is fura meg az életben is. A legtöbb házon újak a nyílászárók és a spaletták, hibátlan a vakolat, de mégis antiknak tűnik az egész, és csak akkor veszed észre, hogy tulajdonképpen fel van újítva, ha figyelsz.

Az emberek mindenhol minden irányba jönnek-mennek, az elvétve előforduló lámpák meg fölöslegesek, mert szerintem észre sem veszik, hogy vannak, mennek, mint bárhol máshol. A járda konkrétan kb 1 m széles, ami finoman szólva sem alkalmas a közlekedésre. Viszont tagadhatatlan érdemük, hogy szerintem már a Rómeó és Júlia megírásának idejében is itt lehettek, mert jól le vannak kopva (azért látszik, mert márványból van...no comment) Majd rakok fel képeket, a falak mentén, ahol nem koptatták le az emberek, centiméterekkel magasabb és nem sima a felülete.

Ami még érdekes, hogy itt ha valaki meghal A/2-es plakátokat raknak ki a környékre a gyászjelentéssel és mindenki, aki ismerte elmehet a temetésére tiszteletét tenni, nem az újságban jelennek meg ezek a hírek. Ha már itt tartunk itt kérem idősen halnak az emberek, csupa 80 év feletti ember gyászjelentését láttam, többen 90 felett, a legidősebb, amit láttam 99 éves volt.

Vettem egy doboz cigit. Hát amúgy is le akartam szokni, de itt biztos, hogy le fogok. Méregdrága. Mondjuk itt automatákból is lehet venni, nem úgy mint nálunk (Ilyen automatákat nyáron láttam Hollandiában meg Párizsban, itt is divat). De a cigi íze pont olyan, mint amit a franciaországi sítáborokban vettünk, szóval durva honvágyam támadt tőle (Ami ugye jó pofa, mert nem az otthoni íztől lett honvágyam, hanem ettől) Azért hiányoztok, jó lenne megint olyan fiatalnak lenni, és sítáborban lenni, de azok az idők elmúltak, most Veronát kell élvezni-egymagamban. Míg valaki meg nem látogat.

Ja! Már szereztem egy barátot. Tegnap brutálisan eltévedtem, és egy lány, akitől útbaigazítást kértem rögtön felkarolt. Mey a neve, perui és angol-olasz szakon tanul itt 3 éve. Tök aranyos volt, annyira el voltam tájolva, hogy beültetett a kocsijába és elvitt, hogy ne kavarodjak el megint és megadta a számát, hogy ha bármi gondom van keressem meg. Na szóval itt mindenki ilyen amúgy, bárkit kérdezel valamiről vagy kérsz valamire azonnal próbál segíteni. Iszonyú fura. A tipikus magyar mentalitású embernek meg pláne. Itt jószándékúak az emberek. Nálunk tuti elveszne mind, mert talán a naiv szóval tudom a többséget leírni. Meg becsületesek. A buszokon ha van ellenőr, az jól látható egyenruhában feszít a sofőr mellett. Ha nincs az is feltűnő. De ha nincs ellenőr, akkor is mindenki lyukaszt/vesz jegyet (van a buszon automata, meg kamerás figyelő rendszer...)

Amit tegnap elfelejtettem leírni, annyira fel voltam dobva meg olyan fáradt voltam és kiment a fejemből, az egyetlen negatívum a napomban. Mondhatnánk, hogy semmiség (igazából az is) de szerintem hírértékű közlemény: Az olasz vonatok sokkal, de sokkal, de sokkal büdösebbek, mint a MÁV. Ez hihetetlen. Ha bárki mondja nekem azt is mondom, hogy lehetetlen. De igaz. Gondoltátok volna?

Csak hogy a az apró-cseprő dolgokról is szó essen: a legendás olasz siesta elég vicces, ha az embernek épp ügyeket kéne intéznie...

Reggel bevándoroltam a kórházba, ahol kisebb nehézségek árán megtaláltam a titkárságvezetőt, akinél jelentkeznem kellett. Megkaptam a papírjaimat, a leckekönyvemet, amit minden nap vezetnem kell majd, hogy mikor mit csináltam...hm...Nem állt szándékomban minden nap ott lenni, de így nem sok választásom lesz, attól tartok...

Az angollal elég jól el lehet boldogulni, csak azt nehéz megértetni az emberekkel, hogy ha nem hadarnak, akkor 80%-át értem a mondókájuknak... csak beszélni tudok nehezen. Mindenki nagyon segítőkész. De vicces, hogy mondjuk mikor a köpenyem kellett felvennem mindent értettem, azt is hogy hőbörög a tisztaruha-raktáros bácsi, hogy hogy lehet, hogy nem beszélek olaszul...

Az egész kórház egy hatalmas épület (nem külön klinikák vannak, mint nálunk) és ebben az épületben vannak az előadók és a szemináriumi termel is. Gondolom mondanom sem kell, hogy gyönyörű és modern az egész. Klinikakert nincs, viszont egy szép ki régi parkon kell átmenni, mikor leszállok a buszról.

Miután végeztem mára a kórházban (holnap 8-kor kell jelentkeznem a nőgyógyászat profnál) nekiindultam elintézni a bérletemet. Tegnap rögtön meg akartam venni, mikor leszálltam a vonatról, de itt kicsit bonyolultabb a dolog. Azzal kezdődik, hogy kell ugye bérletigazolvány, amihez fénykép... Na, azt meg nem hoztam magammal, bár Nóri mondta, hogy lehet kelleni fog, de összedugtuk a fejünket és arra jutottunk, hogy még hónapokkal ezelőtt kellett küldenem képeket magamról a diákhoz (illetve nem tudom még mihez, de többet kértek), arra gondoltam a diák jó lesz bérletigazolvány helyett, mint otthon, így nem hoztam. Pedig kellett volna. Az automata persze remek képeket csinált. Hát nem ezt fogom a családnak osztogatni, de a célnak megfelel. (Az egyetlen valaha jól sikerült automatás képem részegen készült, biztos az volt a baj, hogy most józan voltam...) Aztán van egy 4 db A/4-es oldalból álló bérletigazolvány igénylő formanyomtatvány. Mint ma rájöttem, mivel az érkezésemkor még nem volt meg az idegenrendészettől kapott személyi számom így nem is tudtam volna kitölteni akkor. Száz szónak is egy a vége következő utam a vasútállomásra vezetett ezt elintézni. Közben megebédeltem, van egy nagyon finom cucc, minden nap elfelejtem a nevét, de amint meglátom azt kérem (PIADINE- megláttam a kávézó étlapján, tortilla-szerű valami, de annál vastagabb tészta, benne mindenféle finomság félbehajtva és megpirítva. Isteni.) Ebéd után immáron bérlettel felfegyverkezve nekiindultam a következő küldetésnek, név szerint a telefon vásárlásnak. Még otthon utánajártam a dolgoknak, hoztam kártyafüggetlen telót, hogy csak besétáljak és vegyek egy feltöltőkártyát, de...SIESTA van. A boltok nagy része bezár 12:30-kor és csak 15:30-kor nyit ki. Persze pont 12:30-ra értem oda.

Tenger időmben sétáltam meg bementem néhány boltba, hogy felmérjem az árakat, mert az elmúlt 2 nap alatt kétszer ettem, két kávét ittam (nem viccelek, két az előbb leírt szendvics meg két kávé!) elvitte annyi pénzem, amennyit általában kb 5 napi rendes étkezésre szántam, így muszáj valami alternatív megoldásra bukkanni, és Nóri is mondta, hogy a kaján lehet a legtöbbet spórolni. Nos, míg a tegnapi szendvics 5,5 euró volt találtam ilyen félkész kajákat 1 euróért, ami 2 étkezésre is elég. Azért ez biztató. Majd meglátjuk mi lesz.

Most pedig, mivel elfáradtam és annyira jó idő sincs, mint tegnap beültem egy kávézóba és írtam nektek, kedveseim.

Ha hazaértem feltöltöm nektek a mai adagot belőlem és bedőlök az ágyba. Még nem sikerült pótolni az alvásadósságom sajnos, pedig tegnap este 8 körül lefeküdtem és reggel 7-ig aludtam, ha egy ilyen kört tolok ma is lehet hogy végre használható állapotba kerülök. Holnap amúgy is fittnek és frissnek kell lennem, mivel költözöm a végleges helyemre, szóval újra csomagokkal kell lófrálni, meg első nap a kórházban...hmm...

Puszi mindenkinek! 

 Nos, miután 17,5 órával a repülőm indulása előtt végül eldőlt, hogy kimehetek, ki is jöttem. :)

Azoknak, akik nem asszisztálták végig az elmúlt pár hét agóniáját:

A papírjaim aláírására kizárólagosan felhatalmazott prof elrepült Indiába 3 hete, majd Dél-Amerikába. Onnan hétfőn délután jött vissza, és nagyon korrekt módon azonnal küldte is a papírjaimat (kint sem nyomtatója, se scannere, se faxa nem volt, azért nem intézte el...) De hétfőn zárva volt a szegedi NKI (Nemzetközi Kapcsolatok Iroda), így csak kedd délelőtt derült ki, hogy igen, jöhetek, igen, megkapom a pénzt... hát volt két álmatlan éjszakám...

Aztán kedd este beindult a paragép bennem (amihez nem vagyok hozzászokva, aki ismer tudja, hogy nem vagyok az a félős jószág, ha utazásról van szóü uccu-neki) így szerda reggel 5-kor a check-in-nél nem voltam felhőtlenül boldog (akkor már 3 napja nem aludtam, szóval lehet hogy a nyűgösség is belejátszott.) De nem volt visszaút, úgyhogy mosolyogva integettem Apának és besétáltam. Amint felültem a gépre elfogott az az érzés, hogy azért elég kozmopolita dolog egyedül felülni egy repülőre, és nekiindulni. Még sötétben indultunk, de mire leszálltunk jött fel a nap. Hát nem kicsit gyönyörű a hófödte hegyek felett repülni, miközben a felkelő nap aranyra megrózsaszínre fest a felhőket körülötted... (ez leírva természetesen irtó giccsesnek hat, de élőben csodaszép) Ja! Ablak mellett ültem, egyedül a soromban, semmi sírós kisgyerek, semmi üvöltözős útitárs. 

Még otthon utánajártam, hogy Bergamo-ból Veronába úgy jutok el, hogy bemegyek Bergamo-ba, és ott vonatra szállok, de mivel közvetlen járat nincs, ezért a vonat átszállásos történet. A gépről leszállva két dolgot tettem. Ittam egy Latte Macchiato-t, ami elmondhatatlanul finom volt és megérdeklődtem, hogy hogy jutok el Veronába (biztos, ami tuti) Így kiderült, hogy van Brescia-ba is busz, ahol felszállhatok a veronai vonatra. -1 átszállás, juppi!

A buszom pontosan érkezett Bresciába, 9:30-ra, a veronai vonat 9:35-kor indul, kb fizikai képtelenség átérni egyik helyről a másikra akkora bőrönddel, mint az enyém, a sor meg a vonatjegyért kígyózik... De a vonat 1 percet késett, és a legközelebbi peronra futott be, így... Máktenger. 

Amint megérkeztem először az International Relation's Office-ban átvettem a diákom, aztán átirányítottak Andres-hez, az ISU irodába ( ez olyasmi, mint nálunk a HSZI-nek kéne lennie, csak itt kedvesek és eszméletlen jól működik) Andres Pécsett nőtt fel... Szóval szerecsére nem voltak komoly nyelvi problémáim. Amúgy általában mindenki beszél angolul, ha az utcán megkérdezel random idős nénit, még ők is. Vagy tényleg durván szerencsés napom volt. Andres rögtön segített a szálláskeresésben is, az is megvan már. 2-án költözöm, addig egy diákszállón vagyok.

Huhh, majd még írok, de most hulla vagyok, és este buli lesz... Mert már ezt is megtudtam, Gábortól.. 

Mindenkinek köszönöm, aki olvassa, szeretlek titeket és természetesen köszi mindenkinek, aki részt vett az 5 búcsúbulim bármelyikén is...

 Ma felhívtak az Erasmus Irodából és megérdeklődték, hogy akkor most "Tényleg és komolyan ki fogok menni?" Természetesen kimegyek, és ez a blog arra lesz jó, hogy ne kelljen mindenkinek egyenként elmesélni mindent, mert bármennyire szeretlek is Titeket, de gépelni...No, azt nem szeretek. Tehát a visszaszámlálás indul: még 55 nap és IRÁNY VERONA! :)

Addig is, hogy megtanuljam használni ezt az izét lehet, hogy néha majd írok